pástétom, paté, terrine, rilette

Pástétom, paté, terrine, rillette

Pástétom, paté, terrine, rillette. Vajon mi a különbség a négy egymásra igencsak hasonlító ételféleség között?
A wikipedia szerint a pástétom „hidegen ehető étel, amely recept szerint fűszerekkel összekevert darált húsból, májból, halból vagy zöldségekből változatos módon készül; kenyérre kenve fogyasztják.”
A francia eredetű patét, több ország nyelve is használja és pástétomot jelent.
A terrine szintén francia eredetű szó és alapvetően agyagtálat jelent, illetve az ebben az agyagtálba sült pástétomot.
Gyakran találkozhatunk még a rillette kifejezéssel, ami alatt szintén francia húspástétomot értünk. A rillette puhára abált. leszűrt, villával darabosra nyomkodott, ízesített hús, amit üveg- vagy cserépedényekbe tesznek és zsiradékkal zárnak le légmentesen, hogy hónapokig fogyasztható legyen.

Házi pástétom receptek

Pástétom receptek ezreivel van tele ma az internet. Eredetileg a pástétomok belsőségből – főként májból – készültek, de számos húsos és zöldséges pástétom készül a világ konyháiban. A hozzávalók apríthatók jobban vagy kevésbé, illetve teljesen egyneművé is ledarálhatóak. Mindez attól függ, hogy kenni vagy harapni szeretnéd a végeredményt.

A pástétom készítés aranyszabályai

  • Célszerű a pástétomot akármiből is készül egy nappal a tervezett fogyasztás előtt elkészítened, hogy legyen ideje kihűlni és rendesen összeállni, illetve az ízeknek összeérni.
  • Ne feledkezz meg a pástétom préseléséről. Így jobban összeáll és szebb formája is lesz.

Terrine készítése

  • Kimondottan terrine sütővel valószínűleg kevés magyar konyhatündér dicsekedhet, ugyanis a terrine sütő egy agyagból, vagy a mai modern világban már rozsdamentes anyagból készült sütőforma.
  • A terrine formát béleld ki fóliával, majd hajtsd a kilógó fóliát a betöltött hozzávalókra, hogy így szilárduljon meg. Tálaláskor így könnyebben szeletelhető.
  • A kihűlt terrine felületét vékonyan kend be zsírral, így tovább eláll.
  • A megkezdett terrint célszerű minél előbb elfogyasztani!

A lehetőségek száma végtelen

Ha elhatároztad, hogy pástétom, paté, terrine vagy rillette készítésére adod a fejed, ha késlekedj. A lehetőségek száma határtalan, használj olyan hozzávalókat, amik rendelkezésedre állnak (semmi sincs kőbe vésve) és dobd fel az étkezéseket 1-1 újdonsággal.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük