A bejgli egy tradicionális magyar karácsonyi étel, hagyományosan dióval vagy mákkal készítették, de manapság marcipánnal, almával, gesztenyével, meggyes töltelékkel is készítik, a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen kell enni, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.
Mitől lesz márványos, meddig-hány fokon kell sütni a bejglit, miért reped ki, hogyan tároljam és meddig áll el a bejgli? Vagyis a bejgli készítés fortélyai.
Mitől lesz márványos a bejgli?
Szeretnél gyönyörű márványos bejglit az asztalra tenni? A márványos bejgli titka a sütés előtti kenés. A tepsire helyezett bejglikett óvatosan és vékonyan kend meg tojássárgájával, majd teddhűvös helyre, akár a hütőbe. és várd meg, amíg megszárad. Ha a bejglik teteje teljesen megszárad, kend át tojásfehérjével a rudakat és hagyd megint a hűvös helyen megszáradni. Ezután készen állnak a bejglik a sütésre.
Miért reped ki a bejgli?
A bejgli azért reped ki, mert a sütés közben keletkező gőzök nem tudnak távozni, így csinálnak meguknak utat. Ez ellen két dolgot tudsz tenni.
- A legfontosabb, hogy a feltekert sütésre kész bejgli tetejét szurkáld meg villával, hogy a gőzök tudjanak távozni a tekercsből.
- A másik fontos dolog, hogy ügyelj arra, hogy a töltelék se túl száraz, se túl nedves ne legyen. A legideálisabb, ha a töltelék és a tészta nagyjából azonos keménységű.
- Az sem elhanyagolható, hogy a bejgli tésztájának és a tölteléknek is mindenhol azonos vastagságúnak kell lennie.
Hány fokon és meddig kell sütni a bejglit?
A bejglit márványosan aranybarnára szokás sütni.
Ehhez a sütőt 190-200 fokra kell előmelegíteni és kb. 25-30 percig kell sütni a bejglit. Vigyázz, hogy túl se süljön, de kellően süljön át.
A bejgli tárolása
Ha alufóliába, folpackba csomagoljuk vagy frissentartó dobozba rakjuk és hűvös helyre tesszük a bejglit, hosszabb ideig eláll anélkül, hogy kiszáradna. Nem feltétlenül kell a hűtőbe rakni, egy hideg, hűvős kamra, pince is tökéletes hely a bejgli tárolására.
Meddig áll el a bejgli?
Az elkészített bejgli hetekig eláll hűvös, száraz helyen tárolva. Ha a felhasználás, fogyasztás előtt sokkal korábban készíted el ezt a karácsonyi süteményt (ezzel megteheted, hiszen nagyon jól eltartható), akkor a sütés után hagyd rendesen kihűlni, felszeletelés nélkül zárd le légmentesen pl. fóliába és tedd nedvességtől védett, hűvös vagy hideg helyre. Amikor szükséged van rá vedd elő és már fogyasztható is.
Lehet-e fagyasztani a bejglit?
Igen, az elkészült, megsült, majd rendesen kihűlt bejglit bátran lefagyaszthatod. Fóliával csomagold be alaposan és akár hónapokig is eláll a fagyasztóval anélkül, hogy bármilyen minőségromláson menne keresztül. Egy nappal a tervezett fogyasztás, felhasználás előtt vedd ki a bejglit a fagyasztóból, tedd a hűtőbe és ott 24 óra alatt visszanyeri eredeti, fogyasztható formáját.
A nyers összeállított, de meg nem sütött bejglit ne fagyaszd le azzal a szándékkal, hogy majd amikor szükség lesz rá előveszed és megsütöd. Ez a megoldás nem működik!
A bejgli története, eredete
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a XIV. század óta ismert Európában. Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt a XIX. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. „Posonyi finom mákos kaláts” néven szerepel Czifray Itván 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyv-ében.
Forrás: www.wikipedia.org